Tényleg céltalanul kóborlunk ezen a világon? 

Thondup Tulku Rinpocse tanítása

A buddhista filozófia szerint bárcsak tisztán látnánk, hogy minden bajunkat saját ragaszkodásunk okozza.

Minél szorosabban ragadjuk meg Önvalónkat annál nagyobb lesz a kínszenvedésünk tudatlanságunkban.

Amikor egyre jobban ragaszkodunk ezáltal egyre szorosabban kötődünk (magunkhoz, környezetünkhöz, tetteinkhez, céljainkhoz, vágyainkhoz…) és ezzel mozgásba lendítjük szanszára kerekét.

Beindítjuk a szenvedés, saját szenvedésünk körforgását. Bármilyen jól is érezzük magunkat, akkor is úgy érezzük, hogy bármelyik pillanatban lecsaphat ránk a szenvedés!

Ezért gyakran görcsösen ragaszkodunk ahhoz amink van mert félünk, hogy elveszítjük azt.

A buddhista filozófia szerint céltalanul kóborlunk ezen a világon vakon feledve azt a belső erőt, amely megszabadíthat a bennünket szenvedéseinktől.

Elménk folyamatosan gyártja a vágyakat és ellenszenveket. Földi életünk során megbabonázva táncolunk az elvakultság a sóvárgás és a gyűlölet nótájára.

Az elégedetlenség még a boldogság röpke pillanataiban is folyamatosan a nyomunkban lohol.

Olyan az egész mint egy rossz álom és mi mégis amíg valóságosnak hisszük addig a rabjai is maradunk akár életeken át.

Ahhoz, hogy felébredjünk el kell oszlatnunk a felhőket amelyek beárnyékolják tudatunk valódi természetét.



Az Önvaló fogalma:

A buddhizmusban az önvaló fogalma minden mástól független önálló létezőt jelöl a buddhista filozófia egyik fő célja az ilyen önvaló tagadása mind személyes mind tárgyi szinten amely szerint ugyanis a szenvedés fő oka az önvalónk megragadása és el nem engedése.


A Szanszára vagy Szamszára jelentése:

Szankszkrit szó jelentése vándorlás, átvitt értelemben létforgatag, a születés és a halál körforgása.

A buddhizmusban a szanszára a folyamatosan ismétlődő születések és halálok sorozata, amely a közönséges lények Én-hez és tapasztaláshoz való ragaszkodásából és berögzüléseiből fakad.



Thondup Tulku Rinpocse

A tibeti buddhista nyingmapa iskola szakavatott mestere. A tibeti kultúra egészségmegőrző hagyományaiból készített kivonatot a nyugati olvasók számára. Tanításai nem csak a test és a tudat, hanem a szellem egészségéről is szólnak, hiszen mint nyilvánvalóvá teszi a test, tudat, szellem hármasa szétválaszthatatlanul összetartozik.

Amilyen mértékben képesek vagyunk lazítani az Önvaló megragadásának kényszerén (kényszer-Én), annyira el tudjuk engedni a valóságlátásunkat korlátozó és fojtogató kisebb nagyobb személyes ügyeinket.

Ezáltal képesek leszünk feloldódni egy olyan érzésben, ami az önmagunkról és a világegyetemben elfoglalt helyünkről alkotott tágasabb szemléleten nyugszik.


Áldás és békesség legyen veled!

Ha a változás ellen vagy akkor szenvedsz! Pedig a változásnak köszönhetően mindig van választásod!

Tulku Lobsang Rinpoche buddhista mester tanítása


A változás a szamszára természete amiben élünk ha akarjuk ha nem minden mindig változik körülöttünk. A budhizmus alapja teljes harmóniában élni a természettel. Az elménk harmonizálása a természettel azt jelenti, hogy az elménk nem ellenkezik a változással.

  • Ha a változás ellen vagy akkor szenvedsz!

Inkább fogadd be és szeresd a változást, hogy egészségesebbé és boldogabbá válj általa. A változásnak köszönhetően mindig van választásunk.

Minden nap megtapasztaljuk a születést és a halált. Minden 24 órában egy teljes életciklust élünk át. Újra születünk és meghalunk.

  • Éppen ezért meg kell tanulnunk este békésen elaludni és reggel boldogan megszületni!

Tanulás és gyakorlás ez a két módszer amivel harmóniába kerülhetünk a természettel és Önmagunkkal.

  • Egy tanítás jobb mint ezer nem használt tudás.
  • Egy használt gyakorlat jobb mint ezer nem használt módszer.
  • Tanulj meg békében lenni és gyakorold a boldogságot.

Az alvás a természet ajándéka a békére! Az ébredés szintén a természet ajándéka. Ezért az életünk soha sem nagyobb mint a mai nap.

  • A mai nap boldogsága életünk boldogsága!
  • Nem tudjuk megváltoztatni az életünket ha a mai napot nem változtatjuk meg, mert a mai nap az életünk!
  • A holnap még nem született meg viszont a tegnap már halott! A mai nap az egyetlen valós életünk.
  • Az alvás pillanatában megszabadulsz a múlttól. A születés pillanatában meghívást kapsz a jövőbe.

Az elalvás pillanatában meg kell tanulnod megszabadulni a múlttól akkor békében leszel. Ezért mielőtt elalszol gyakorold a békét, az elengedést, az elfogadást, a tanulást.

  • Mielőtt elalszol mantrázd 7-11 alkalommal soha nem hagyom abba a gyakorlást és tanulást!

Minden alvás elött meg kel tanulnod elengedni és békében lenni ez a legfontosabb.  

Tényleg békét akarsz? Akkor ne hagyd abba a tanulást és gyakorlást Önnmagadról és a világról!

Minden reggel tanulj meg boldogsággal felébredni, hogy boldog ember legyél. A boldogságot nem adhatják oda neked és nem is veheted meg magadnak.

  • Csak gyakorolnod kell, hogy boldog legyél. Tanulj meg békében élni és minden reggel találd meg újra a saját boldogságod.
  • Az alvás az oka annak, hogy békében legyünk és az ébredés az oka annak, hogy boldogok legyünk.

Minden reggel az első dolgod az legyen hogy meditatív állapotban a szived mélyén a következőket mantrázod 7-11 alkalommal.

1/ Mindegy, hogy mivel szembesülök a mai nap folyamán soha nem adom fel a boldogságom. 

2/ Soha nem fogom abbahagyni a boldogság gyakorlását.

3/ Soha nem hagyom abba a tanulást.

  • Ne add fel a boldogságod és sértetlenséged!
  • A boldogság a te választásod, ahogy a béke is a te döntésed!

Utasítás nélkül a majom elme megöl minket ezért a két legfontosabb utasítást alkalmazd mindig elméd számára.

  • Tanulás és gyakorlás itt és most.

A legjobb döntés a tanulás és gyakorlás az életben mert ez adja meg a békét neked. 

  • Ne várj a boldogságra mert a boldoság soha nem jön el ha nem döntesz úgy, hogy boldog leszel!

Ne kövesd a problémáidat tanulj velük együtt, hogy elmúljanak körülötted. A legjobb módszer a gyakorlás a legjobb bölcsesség a tanulás.

  • Ha nem működik valami az életedben lehet hogy nem tanultál eleget Önmagadról vagy nem gyakoroltál eleget Önmagaddal.
  • Ha tudatosan a gyakorlással és tanulás által változol akkor megváltozik az életed.
  • Ha te változol akkor Körülötted mindenki változni fog anélkül hogy bárkit is megváltoztatnál.
  • A gyakorlás maga a csoda a várzslat az abszolút hatalom önmagad felett.
  • Ezért soha ne add fel a gyakorlást ez az igazi erőd az átalakulásod!!!!

A Szanszára vagy Szamszára jelentése:

Szankszkrit szó jelentése vándorlás, átvitt értelemben létforgatag, a születés és a halál körforgása.

A buddhizmusban a szanszára a folyamatosan ismétlődő születések és halálok sorozata, amely a közönséges lények Én-hez és tapasztaláshoz való ragaszkodásából és berögzüléseiből fakad.

Áldás és Békesség kisérjen utadon